 |
| Ismeretlen magyar festő |
-Nézze, apámuram, nézze, kulcsot ........!
(Glatz Ferenc: Kalapos legényke)
- Az ám, kulcs! - mondja a szegény ..... .
- Ejnye, de jó volna, ha ládát is találnál .....!
- Ejnye, de jó volna, ha ládát is találnál .....!
Tovább szántanak, kettőt-hármat ........-......... .
Megint elkiáltja magát a ...:
Irányi Iritz Sándor festménye--Szántó-vető
- Nézze, édes apámuram, megtaláltam a ládát ..!
Próbálja a kulcsot, hát éppen jól beletalál a ..... .
- Nézze, édes apámuram, megtaláltam a ládát ..!Próbálja a kulcsot, hát éppen jól beletalál a ..... .
No! Mi volt benne?
Kinyitják a ....., felemelik a ......., nézik mi van .....?
Hát abban bizony nem volt egyéb, csak egy kurta farkú ......... .
Ha az egerecskének hosszú farka lett volna, az én mesém is tovább tartott ..... .
Ki tud jól olvasni?
H. .z .g.r.csk.n.k h.ssz.bb f.rk. l.tt v.ln. .z .n m.s.m .s t.v.bb t.rt.tt v.ln. .
Íme egy mostanában íródott csalimese:
Nagyi mesék c. oldalról
C s a l i m e s e
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, ki olyan messzire látott, hogy körbelátta a világot. A társának meg akkora füle volt, hogy még azt is hallotta, mikor felkelt a hold. A harmadik barátnak meg olyan volt a szaglása, hogy mindig megérezte, ha valaki a kedvencét főzte ebédre.
Volt is olyan nagy híre a három barátnak, mint a világhírű Beatles muzsikának. Büszkék is voltak magukra s mást sem csináltak, mint országról országra jártak.
Ha valaki, vagy valami elveszett, ők meglátták, meghallották, kiszagolták. Egyszóval megtalálták.
Így a legnagyobb luxussal a világot járták. Mesterségük címere, lábukat aranyozta be.
Élt aztán egy király, őrizve egy aranyszóró kecskét egy óriás dombocska tetején. Picike volt ám a kecske, akár egy legyecske. Annál becsesebb volt az az ártatlan lélek, nélküle szegény lenne e király attól félek.
Nosza meghívta a barátokat, hogy eme legnagyobb dombon azt a legkisebb kecskét állandóan figyeljék.
Vigyázhatott hát a három barát reggeltől napestig. Nem is volt semmi baj, míg ki nem tört egy vihar. Esett az eső, zúgott a förgeteg, szegény mindenthalló nem bírta, és a fülét bedugaszolta. A messzelátó pedig csak a rengeteg vizet látta, mely záporként ömlött e világra, annak is a legnagyobb dombjára. Szegény világhírű szagló, tán mondanom se kell az eső szagán kívül semmit sem érzékelt.
Nohát, hogy mi lett tovább? Kitalálhatod. Azt az aranyszóró picike kecskét valaki megfújta ott. Zsebrevágta, eltette emlékbe, szétfoszlott a három jóbarát nagy híre. Felbőszült a király, elkergette őket és ezzel vége a mesének.
Ha az eső el nem eredt volna az én mesém is tovább tartott volna.
Mese- mese, meskete,
Volt egyszer egy kis kecske.
Ha megleled tied lehet,
Aranyat szór majd neked!
Mek, mek mek-mek.
Írta: Ferró-Nyalka Julianna, az én anyukám
Mi a közös a két mesében?
C s a l i m e s eEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, ki olyan messzire látott, hogy körbelátta a világot. A társának meg akkora füle volt, hogy még azt is hallotta, mikor felkelt a hold. A harmadik barátnak meg olyan volt a szaglása, hogy mindig megérezte, ha valaki a kedvencét főzte ebédre.
Volt is olyan nagy híre a három barátnak, mint a világhírű Beatles muzsikának. Büszkék is voltak magukra s mást sem csináltak, mint országról országra jártak.
Ha valaki, vagy valami elveszett, ők meglátták, meghallották, kiszagolták. Egyszóval megtalálták.
Így a legnagyobb luxussal a világot járták. Mesterségük címere, lábukat aranyozta be.
Élt aztán egy király, őrizve egy aranyszóró kecskét egy óriás dombocska tetején. Picike volt ám a kecske, akár egy legyecske. Annál becsesebb volt az az ártatlan lélek, nélküle szegény lenne e király attól félek.
Nosza meghívta a barátokat, hogy eme legnagyobb dombon azt a legkisebb kecskét állandóan figyeljék.
Vigyázhatott hát a három barát reggeltől napestig. Nem is volt semmi baj, míg ki nem tört egy vihar. Esett az eső, zúgott a förgeteg, szegény mindenthalló nem bírta, és a fülét bedugaszolta. A messzelátó pedig csak a rengeteg vizet látta, mely záporként ömlött e világra, annak is a legnagyobb dombjára. Szegény világhírű szagló, tán mondanom se kell az eső szagán kívül semmit sem érzékelt.
Nohát, hogy mi lett tovább? Kitalálhatod. Azt az aranyszóró picike kecskét valaki megfújta ott. Zsebrevágta, eltette emlékbe, szétfoszlott a három jóbarát nagy híre. Felbőszült a király, elkergette őket és ezzel vége a mesének.
Ha az eső el nem eredt volna az én mesém is tovább tartott volna.
Mese- mese, meskete,
Volt egyszer egy kis kecske.
Ha megleled tied lehet,
Aranyat szór majd neked!
Mek, mek mek-mek.
Írta: Ferró-Nyalka Julianna, az én anyukám
Mi a közös a két mesében?
